Tibor Szervét

68, from Cegléd, Hungary

Image of Tibor Szervét

Biography

Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász.

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak.

1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze.

A szerepeit egyedi megoldásokkal és a nézőkre nagy hatással megformáló színész (lásd: a Miskolci Nemzeti Színház és a Radnóti Színház közönségdíjai) az interjúiban nagy szeretettel nyilatkozik a szerepeiről. Ezek közül kiemelhető a Cyrano és a Hamlet címszerepe a Miskolci Nemzeti Színházban; a Radnóti Színházban a száznegyvenszer előadott Ványa bácsi Asztrov-, és a kétszázszor játszott Anconai szerelmesek Tomao szerepe, a IV. Henrik címszerepe, majd a Tóték különös Postása; a Budapesti Kamaraszínház tizenegy éven át játszott Emberbarát előadásának Philip szerepe; valamint a Madách Színházban a Spamalot Arthur királya. Filmszerepei közül a Valami Amerika Alex Brubeck producere, a Magyar vándor Huba vezére, valamint az Apacsok film Tartótisztje a legemlékezetesebb.

Forrás: Wikipédia

Timeline

2026Aged 68

  • Poster for Feels Like Home

    Papa

2025Aged 67

  • Poster for Ványa bácsi - Buborékkeringő

    Jakab

2024Aged 66

  • Poster for Skating on the Razor's Edge

    (Unknown)

2023Aged 65

  • Poster for A helység kalapácsa

    Harangláb

2022Aged 64

  • Poster for Riviera East

    (Unknown)

2021Aged 63

  • Poster for Eenie-Meenie

    Hamar Imre

2018Aged 60

  • Poster for A Kind of America 3

    Alex Brubeck / Dr. Matyó Géza börtönigazgató

2017Aged 59

  • Poster for The Perfect Murderer

    Zengő

  • Poster for The Boy on the Train

    Antal

2016Aged 58

  • Poster for A nevezetes névtelen

    Önmaga

2015Aged 57

  • Poster for Car Park

    Imre

2014Aged 56

  • Poster for Ischler

    Dr. Falk Tibor

2011Aged 53

  • Poster for Varg Veum - At Night All Wolves Are Grey

    Csángó

2008Aged 50

  • Poster for Para

    Faragó úr

  • Poster for A Kind of America 2

    Alex Brubeck

2006Aged 48

  • Poster for Mansfeld

    Col. Bánkuti

2004Aged 46

  • Poster for Hungarian Vagabond

    Huba

2002Aged 44

  • Poster for A Kind of America

    Alex

1995Aged 37

  • Poster for Citizen X

    Detective

1989Aged 31

Year unknown